Egy jogszabályoknak megfelelő székhelyszolgáltató

A székhelyszolgáltatás a cégek személyi titkárnője, mely ellátja a vele szerződésben álló cégek adminisztratív feladatait, átveszik az iratokat, tárolják és rendszerezik azokat. A székhelyszolgáltató vállalja, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára bemutatja a cég iratait, amikor bizonyos időközönkénti váratlan vizsgálatot tartanak.
Azért kedvező a székhelyszolgáltatás a cégek számára, mert a jogszabály szerint minden cégnek rendelkeznie kell egy saját székhellyel. Ennek a székhelynek számos kritériumnak meg kell felelnie -többek közt itt kell lebonyolítani a küldeménytovábbítást, mivel ez a hivatalos levelezési címe a vállalkozásnak. Itt őrzik meg a leveleket. Hogy gördülékenyen menjenek ezek a folyamatok, a cégnek egy állandó céghelyre van szüksége, egy irodára, valamint folyamatosan jelen kell lennie egy meghatalmazott személynek, vagy a címzettnek (cégtulajdonos), hogy intézhesse ezeket az ügyeket. Ezt a legtöbb esetben nehéz kivitelezni, anyagi okokból adódóan, vagy pusztán időhiány miatt.
A megfelelő székhelyszolgáltatás segíthet ezen a problémán, hiszen épp ezeket a feladatokat látja el, és veszi le a vállalkozó válláról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük