Virtuózok: újévi gála és önálló koncertek

Január elsején hagyományteremő céllal rendezik meg a Virtuózok újévi koncertjét a Zeneakadémián, az eseményt a Duna televízió élőben közvetíti – olvasható az MTVA közleményében.
A közmédia és a szervezők célja az, hogy a bécsi újévi koncerthez hasonlóan Budapestnek is legyen az újév első napján nívós komolyzenei eseménye a hazai hangversenyélet egyik legjelentősebb helyszínén.

A koncerten az ifjú virtuózok közül fellép Gyöngyösi Ivett, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Lugosi Dániel Ali, valamint színpadra lép Miklósa Erika és Molnár Levente is. A karmester a nemrég Prima Primissima-díjjal kitüntetett Kovács János lesz, aki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát fogja irányítani. Continue reading


Kötelező lesz a téli gumi a magyar rendőrautókon is

A legtöbb autós, és ezáltal a közvélekedés is bizonyára azt gondolta a múltban, hogy ha valakik, akkor a rendőrség tagjai bizonyára makulátlanul betartják nem csak a közúti szabályokat, hanem a figyelmeztetéseket is, ennek megfelelően a téli időszakban ahhoz megfelelő téli gumival szerelik fel gépjárműveiket, ám a Gumibomba.hu értesülései szerint ez ebben a formában korántsem volt igaz az elmúlt években. Csak idén tavasszal derült ugyanis fény arra, hogy a magyar utakon közlekedő rendőrautók egy részén a leghidegebb időszakokban is nyári gumi volt felszerelve, ami elképesztő mértékben balesetveszélyesnek tekinthető, éppen ezért a jövőben óriási változásra számíthatnak a hatóságok. Continue reading


Kismamaruhák

A terhességnek az a bizonyos 9 hónapja rengeteg örömet tartalmaz magában, de mégis sok megpróbáltatás érheti az áldott állapotban levő anyukát. Kezdve az egészségügyi apróságoktól, beleértve a rosszulléteket, émelygést, testi változásokat. A testi változásokba értve a pocak lassú kidomborodását, ami megköveteli, hogy nagyobb, bővebb ruhákat hordjon a kismama. Sok üzlet forgalmaz már kifejezetten kismamáknak kialakított ruhadarabokat. A választék igen széles, található nadrág, pulóver, ing, szoknya. Így ezek segítségével a kismama ez idő alatt is csinosan, kényelmesen tud öltözködni. Continue reading


Elkészült a szegedi lézerközpont épületeinek szerkezete

Elkészült a szegedi lézerközpont épületeinek szerkezete, a 11 hektáros fejlesztési területen jelenleg a belső építészeti munkák folynak – közölte Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kedden a Tisza-parti városban.

Az Európai Unió egyik tudományos nagyberuházásaként megvalósuló fejlesztésről rendezett közmeghallgatáson a szakember elmondta, hogy a központ lézerberendezéseknek helyet adó, több mint 6200 négyzetméteres fő épületének rendkívül szigorú rezgésvédelmi feltételeknek kell megfelelnie. Hozzátette: ezért az építkezés során a kivitelező STRABAG-Swietelsky konzorciumnak olyan egyedülálló alapozási technológiát kellett alkalmaznia, amelyre eddig Európában még nem volt példa. Continue reading


Valentin nap, el ne felejtsd!

A Valentin nap a szerelmesek napja, amit vannak, akik komolyabban ünnepelnek, és akadnak olyanok is, akik egy csokor virággal megoldják.

Bár sokszor van, hogy nem várunk el semmit párunktól, de mi mégis szeretnénk kedveskedni valami különlegessel szerelmünknek. No de sokan itt meg is állnak, mert ötlet híján maradnak a szív alakú házi kis tortánál, amit az előző évben kapott csinos egyedi póló lazaságában készítenek el. Continue reading


Villámgyors segítség a villámvédelemmel?

A villám olyan kézelfoghatatlan dolog. Egyesekre a frászt hozza rá egy-egy hatalmas sárga cikázás az égen. Mások elbagatellizálják, és nem gondolnak bele, mekkora erő van egy villámban: energiája másodperc milliomod részéig tart, azonban ez elég, hogy tönkrevágjon mindent. A villámvédelem fontosabb, mint gondolná!

A villámvédelem nélkül …lássuk csak, ingatlana tetőszerkezete akár néhány másodperc altt lángra kaphat. Az idő mennyisége – mely alatt otthona lángokba állhat, a tetőlécek minőségétől, a zsindely fajtájától is függ. Azonban gyors lesz. Continue reading


Számlázás okosan

A modern vállalkozásokban egyre nagyobb hangsúly helyeződik a munkafolyamatok automatizálására. Az egyik ilyen kulcsfolyamat a számlázás, melynek hatékonyságát jelentősen növelheti számlázó program használatával. Akár rendszeresen állít ki nagy mennyiségű számlát, akár néhány ügyfele van, a számlázó programmal mindig precíz és jól átlátható számlát tud kiállítani. Continue reading